Biciklik az udvarhelyi estében

Péntek délután nyitották meg, az Udvarhely este elnevezésű tematikus fotópályázatra beérkezett pályamunkák válogatott képeiből,  a  legújabb fotókiállítást. Két fotós három munkásságán kapott szerepet a bicikli.

Az Udvarhelyi Fotóklub által meghirdetett Udvarhely este című pályázatra harminc fotográfus összesen száz leadott munkával nevezett. A zsűri ezekből válogatta ki azt a harmincegyet, amelyek könyvecske formájában is megjelentek, illetve a székelyudvarhelyi Művelődési Házban kiállításra kerültek. Ezeket december 21-ig lehet megtekinteni. A zsűrit Elekes Gyula képzőművész, igazgató (Művelődési Ház), Balázs Attila fotós, Csáki Jenő fotós, Ádám Gyula csíkszeredai, Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotóművész illetve Jakab Áron Csaba, az Udvarhelyi Info Egyesület vezetője alkották. A 31 válogatott képből hármat rangsorolva díjaztak, illetve egy Reménység-díjat is kiosztottak. Az eseményről részletesebben itt olvashatsz.

A második helyet Fülöp Lóránt fotós Extreme című alkotása kapta, amin egy extreme bringás "repül" az udvarhelyi estébem . Ugyancsak Fülöp Lóránt sorozatának másik képen  köszön vissza az exterm bringás. A kiállításon szerepel Gábor Lajos alkotása is, amin egy kerékpár kapta a főszerepet. A kép címe Bicikli.

Gratulálunk a fotósoknak és külön köszönet, azoknak aki a bringát sem hagyták ki kompozícióikból.

 

fotó: Fülöp Lóránt, Extreme (1)  - második helyezés

fotó: Fülöp Lóránt, Extreme (2)

fotó: Gábor Lajos, Bicikli

Megnéztük: Fék nélkül

A fék a halál - mondja Wilee a futár. Bár az IMDB-n 6,7-es a film, egy havasesős délután, ha már nem ülhetsz a bringán, egynek pont jó, az fix. Vagy fixi...

Amerikai cselekményvezetés, de egész mash életérzés. Jó mulatást.

A köcsög bringás egy napja

Katona Zoltán | www.uh.ro

Teker. De úgy teker, hogy a járdáról is lesodor. Közben meg rinyál, hogy nincsenek bicikliutak. Nem is lesznek. 

 Reggel úgy pattan a biciklire, mint más ki az ágyból. Ő startból bringára lép, s úgy végigslungol egy-egy útvonalon, hogy alig tudsz félreugrani a járdáról. Mondom, útvonalon.
Azzal kel, azzal fekszik, s e két időpont között azzal fáraszt, hogy szerinte nem lehet ebben a városban biciklizni. Ha nem lenne minden idők legjobb és legtökéletesebb kerékpárjának boldog birtokosa – amit éles eszének és megérzésének köszönhetően nagyon-nagyon olcsón vásárolt meg –, akkor meg sem merne indulni, mert minden autóvezető egy potenciális gyilkos, aki kizárólag azért közlekedik személygépkocsival vagy áruszállító kamionnal, hogy a bicikliseket – mint egyedi állatfajt – elüsse, meggyilkolja, kifasírozza. 

Mint egy pécéjátékban,

ahol tömbháztetőkön megbújt karabélyosok szegezik gyilkos torkolatú fegyvercsöveiket ártatlan, de életükért küzdő-harcoló kerékpárosokra.
A reggelijét a kerékpáron ülve fogyasztja el, ... a folytatáshoz kattints ide!

Katona Zoltán | www.uh.ro

Bajnok kerestetik

Szeretsz bringázni? Szereted a kihívást? Kitartó, megbízható, eltökélt vagy, aki a hosszútávú sikerben hisz? Akkor lehet, hogy te vagy az a bringás, akit keresnek!

  Butu Arnold Csaba (jobbra)

"A 43 éves székelyudvarhelyi látássérült Butu Arnold Csaba egy ízben már vett részt paralimpián: nyolc évvel ezelőtt Pekingben tandemkerékpárosként összemérte tudását a nemzetközi mezőnnyel. Az utóbbi tíz évben kisebb-nagyobb megszakításokkal sokat versenyzett.
Csaba fokozatosan veszítette el látását, tíz éve rokkantnyugdíjasként él. Még látóként sokat sportolt, igaz nem profi szinten, aztán betegsége súlyosbodásakor tandemkerékpáros lett.
A csíkszeredai Tusnád Cycling Team-nél volt igazolt sportoló, sok bel- és külföldi versenyen szerepelt, a pekingi paralimpián Romániát képviselte. Az idei, londoni eseményre nem sikerült kijutnia, mert kevés versenyen tudott azt megelőzően részt venni, viszont eltökélt szándéka, hogy a következő négy évben felkészüljön és ott lehessen a Rio de Janeiro-i paralimpián, ahol számításai szerint már Magyarország színeiben versenyezne.
Olyan kerékpárost keres partnernek, aki kitartó, megbízható, eltökélt, akit nem a pillanatnyi, hanem a hosszútávú siker érdekel. Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy tandemkerékpár-partnerként tudna társa lenni a látássérült sportolónak, az arnoldbutu@clicknet.ro címen veheti fel vele a kapcsolatot."  Katona Zoltán | www.uh.ro

A csoportos biciklizés és a fotózás összeegyeztethetetlen voltáról

Hétvégén voltam egy érdekes biciklitúrán. A Kalibáskő Gyerekvilág rendszeresen szervez ilyen-olyan bringás kirándulásokat gyerekeknek, egyik legnagyobb tervük jövő nyárára, hogy eltekerjenek Göttingenbe, Kőrösi nyomán. Hogy a csapat összerázódjon és formában legyen az indulásra, minden hónapban tartanak egy kétnapos túrát. Az e havi a Mezőségen volt, szombattól vasárnapig, dombra fel, dombról le. Csodálatos tájak, érdekes emberek. Készítettem egy fotóriportot is az edzésről, itt megtekinthető.

Rájöttem, biciklizést bicikliről fotózni nem túl okés. Megelőzök mindenkit ötven méterrel, de mire lepattanok a bringáról, és előkapom a gépem, már haladnak el mellettem, csak oldalról vagy hátulról tudom elkapni őket. Aztán mire elrakom a gépet és felülök a bringára, már annyira elhúztak, hogy tíz percet kergethetem őket. Arról nem is beszélve, hogy ha látok egy érdekes témát, fáj a lelkem, de nem tudok vele egy percnél többet eltölteni, pedig szívesen ülnék ott órákat. A másokkal bringázás és a fotózás egyszerűen összeegyezhetetlen. Aztán még arra is rájöttem, hogy minden túra előtt érdemes megérdeklődni, milyen jellegű túra lesz. Én elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem az előző túra képeit, ahol végig aszfalton mentek, és meg voltam győződve, hogy itt is aszfaltos kirándulás lesz, majd az országútra tervezett bringámmal bénázhattam a szántóföldeken és az erdei vízmosásokon át. A kirándulás után egy napig javítottam a bringát, most már lehet menni vele, de még legalább két napi meló a szervizben, mire olyan lesz, mint előtte volt. Na de az a fontos, hogy szép volt a kirándulás, jó sok kökényt ettünk, és sok érdekes helyet láttunk, ahova egyszer majd visszatérek, remélem. Biciklis társak nélkül.

V. Ivóvölgye verseny kipipálva

Nem csak beharangoztuk, el is mentünk az V. Ivóvölgye hegyi kerékpárversenyre. És ha már ott jártunk legyen egy kis ízelítő (így utólag és megkésve) azoknak, akik nem értek el. 

Reggel még álmosan pislogtam, miközben az ablakba kitett hőmérőről próbáltam leolvasni a kinti hét fokot. Nem a biciklizés volt az első gondolatom. Kilenc órára a már kilenc fok volt, ez sem győzött meg, de menni kellett. Ekkor indultunk a verseny rajt helyszínére, ami a 17 kilométerre levő Zsigmond-telepnél volt. A nevezés fél tizenegyig tartott, így tekertünk, hogy idejébe kiérjünk. Két bringával és egy utánfutóval, hárman indultunk a reggeli napsütésben. Még idejében sikerült elvenni a rajtszámokat, ugyanis a vártnál többen jelentkeztek, így elfogytak a nyomtatott, szépen laminált számok és persze a rajt is csúszott. Tíz lejt fizettünk nevezőnként, de cserébe pólót, vizet, csokit és rajtszámot kaptunk. Három kategóriában lehetett nevezni, amiből mi az első s egyben legkönnyebbet a 8 kilométeres családi távot választottuk. A bevállalósoknak volt egy 26 kilométeres szakasz, míg a fanatikusok 42 kilométeren kellett helyt álljanak. Mi az aszfalton felkarikáztunk a célba, ami a Tündérkert Panzió udvara volt. Itt vízzel, sós sütivel és babgulyással várták a célba érkezőket. Ettünk, ittunk, beszélgettünk, majd elindultunk haza, ugyanis hazáig pont annyit kellett tekerni, mint amennyit jöttünk eddig. Nem vártuk meg a teljes mezőny célba érkezését, de már mindkét (26 km, 42 km) távot letekerő mezőnyből étkeztek meg.

A blog nem csak a rövid távon képviseltette magát, ugyanis a verseny hardcore részét Grimpix blogtárs vállalta be. Hogy miként birkózott meg a 42 kilométernyi akadállyal, meséljen ő róla:

 Grimpix (jobbra) teljes nyugodtsággal várja az indulást.

Sose felejtsétek megnézni a plakátot indulás előtt, így elkerülhető, hogy az üres rajthelyen másfél órát kelljen napozni a harmaton :) Szóval időben kiértünk Csabával. A terep csak kevéssel tért el a tavalyitól, ugyanolyan zúzós volt, és bár az idén nem esett, mégis több helyen folyt a patak az út közepén. A szervezés korrekt volt, sajnos a mellékutakon végig számítani lehetett elmebetegekre, akik a heti frusztrációjukat terepjárózással vezetik le. Premierként, az idén már nem lehetett eltévedni. Szinte hiányzott már, hogy mikor kavarhatunk el egyet a málnásban. A póló most már kevésbé volt ciki, az ebéd isteni és felülmúlhatatlan, a felkonf a díjkiosztón pedig... spontán :) Ezt az eseményt pont ilyennek szeretjük, ettől válik családiassá, barátivá, ettől Ivóvölgye  Kerékpárverseny. Ilyennek szeretnénk jövőben is és még nagyon sokáig. Köszi a szervezők munkáját, mi jövőben is ott leszünk.  Ez pedig a hosszabbik táv trackje, saját mérésből.

Bike route 1869207 - powered by Bikemap 

Köszönetet és dicséretet érdemel Venyige István és kis csapatát, aki(k) többedjére szervezték meg ezt a családias hangulatú versenyt és szerzetek egy kellemes hétvégi  élményt a résztvevőknek.

A helyezésekről itt olvashatsz, az eseményről készült fotóriportot itt nézheted meg.

Ha ott voltál, akkor kommentbe írd meg neked hogy telt.

Red Bull Rampage és a GoPro

MFB :)

Kell a bringásoknak világot megváltani? Nem kell.

Kell bájologva hittéríteni? Nem kell.

Kell ezt tovább ragozni? Nem kell. 

V. Ivóvölgye hegyi kerékpárverseny

Ne felejtsétek, hétvégén bringaverseny a Hargita aljában! Bár a legelső még nem éppen volt igazi zúzós kerékpárverseny, de az utóbbi években már rendesen feladja a leckét a bringáknak. Van ott minden, patakmeder, taff-út, amit csak akarsz, ha jól nyomod, ledarál majd rendesen, nem panaszkodhatsz. Szóval jó lesz, gyertek el. Itt találtok bővebb leírást, és GPS trackeket. Íme a 26 kilométeres ízelítőnek:

Bike route 1862314 - powered by Bikemap 

Mondom ízelítőnek, mert aki legény, az a 42-est járja végig, a rövidebbeket meghagyja a gyerekeknek és asszonyoknak :)

Mi történt az elmúlt héten?

Szeptember 16-22 között a mobilitás hete volt városunkban is. De miről is szól ez a hét?

„Az Európai Mobilitási Hét (EMH) a fenntartható városi közlekedésért minden évben szeptember 16-22. között megrendezett kampány, amelynek célja: ösztönözni az önkormányzatokat a fenntartható közlekedést szolgáló intézkedések bevezetésére, valamint felhívni az emberek figyelmét a gépkocsin kívüli egyéb közlekedési eszközök használatára. Az egy hetes kampány csúcspontja a Európai Autómentes Nap, amelynek hivatalos dátuma szeptember 22.”

Ennek fényében a szervezők néhány figyelemfelkeltő akciót szerveztek, amelynek látványosságával, média visszhangjával megpróbálja népszerűsíteni a biciklizést, illetve arra ösztönözték az embereket, hogy néha hagyják otthon az autóikat.

Az eseménysorozat kedden, kezdődött, amikor rávettek néhány önkormányzati alkalmazottat, politikust, hogy kerékpárral érkezzenek munkahelyükre. A tervek szerint Bunta Levente polgármester is részt vett volna az akcióban, de utolsó pillanatban el kellett utazzon. Az eseményről itt olvashatsz.

Szerda sem telt eseménytelenül, a székelyudvarhelyi rendőrség partnerként kapcsolódott be az eseményekbe, így a délelőtti órákban ők állítgatták azokat az autósokat, akik egyedül utaztak a személygépkocsiikkal. A rendőrség emberei tájékoztatták őket, hogy a mobilitás hete van, ha tehetik most és máskor utazzanak többen egy autóval, vagy használjon tömegközlekedést. Miden megállított autós szórólapot, és a Bringázz Udvarhely mozgalom kisokosából  kapott. A bringásokat is megállították, ők a könyvből kaptak. A könyvecske hamarosan innen is letölthető lesz PDF formátumban. Egyébként szerdán ingyenes volt a városi buszokon az utazás, azoknak akik felmutatták jogosítványukat, bizonyítva, hogy az autó helyett a tömegközlekedést választották. Ezt írták az eseményről.

Csütörtök az egyik leglátványosabb esemény napja volt, ugyanis Critical mass-en vehettek részt a bringások. Dicséretre érdemes minden biciklis, aki eljött a felvonulásra, ugyanis fél év szárazság után pontban az induláskor kezdett el zuhogni az eső. Ettől még különlegesebb és emlékezetes lett a felvonulás, ami a Bethlen negyedi parkból indult, majd egy kört megtéve a Patkóba érkezett, ahol mindenki magasba tartotta bringáját. Ezt a bringával való fotózkodás követte. A felvonulásról.

Pénteken a Mokka kávéházban került „kiállításra” a csütörtöki felvonuláson és az azt követő fotózáson készült képek. A fényképek még a héten megtekinthetőek a kávézóban. Ezt írták az felvonulásról.

Az eseménysorozatok utolsó figyelemfelkeltő akciója szombaton az Autómenetes Világnapon volt, amikor a Demaco Autócentrum jóvoltából három forgalomból kiírt gépjárművet fordítottak az oldalára, úgy hogy azok a Kossuth utca közepén voltak. Ez délutánig „sokkolta” azokat , akik arra jártak. Ez az idő alatt természetesen az útszakasz el volt zárva a gépkocsiforgalomtól. Itt olvashatsz az eseményről.
Egy hét, ami a bicikliseknek,  a biciklizés népszerűsítéséről és a környezettudatosságról szólt. Nem történt világmegváltás, de az aprócska lépés legalább jó irányba volt.

CRITICAL MASS 2012 - Székelyudvarhely

A mobilitás hetének keretében újra megszervezik Udvarhelyen a Critical mass-t. Nem új keletű dolog Udvarhely életében a biciklis felvonulás, de két éve valamiért elmaradtak ezek a közös tekerések. Most újból megmutathatjuk, hogy van rá igény. Adjunk jelt magunkról,mutassuk meg, hogy mi is itt vagyunk az közlekedésben, a mindennapokban. Van értelme a bicikliseket érintő strukturális és egyéb fejlesztésekre is időt és pénzt áldozni. Sőt, lennénk még többen is, ha eléggé biztonságosan lehetne közlekedni Székelyudvarhely utcáin. Tekerjünk együtt csütörtök délután 16 órától. Rendőrautó vezeti majd a biciklis menetet, ami a bringák magasba lendítésével fog végződni. Találkozzunk csütörtökön négy óra előtt a Bethlen negyedi parknál. Hozd magaddal az ismerőseid, barátaid, rokonaid és természetesen a bringákat is. :)

Az útvonal: Bethlen negydi park - Kisköved utca - Bethlen utca - Nicolae Balcescu utca (terelő út) - Tamási Áron utca - Márton Áron tér (Patkó).

+20 km bicikliút

Még tavaly elhúzták a mézesmadzagot az Udvarhely és környéki biciklisek előt, amikor egy olyan pályázatot kezdtek rebesgetni, amiből bicikliutat finanszíroznának. Nem is akármilyent, Udvarhelytől a zeteváraljai víztározóig, külön aszfaltszőnyeggel, az autós forgalomtól a lehető legjobban elkülönítve. Ej, de szép is lenne.

A témáról, mint kezdeményező, Jakab Attila önkormányzati tanácsossal beszélgettem először. Párszor felmerült a téma az üléseken, majd ilyen-olyan okok miatt elment a süllyesztőbe. Eltelt szinte egy év, amikor eszembe jutott a pályázat, hogy ha tavaly nem is jött össze idén meg lehetne próbálni. Fel is hívtam Jakab Attilát, hogy emlékeztessem, volt egy ilyen projekt is, remélem nem bukott el az első akadálynál vagy nem csak hirtelen felindulásból elkövetett kampányfogás volt anno. És nem. Az a pályázat ugyan elhalt, de most egy másik ágon próbálják keresztülvinni a bicikliút megvalósítását. Ekkor még csak egyezkedés szintjén állt a dolog.

Pár napja Jakab Áron Csabával osztottunk néhány bringás ötletet, amikor újból előkerült a több mint húsz kilométernyi bicikliút megvalósítás ötlete, de most már egyre konkrétabb előrelépésekkel. Jakab Áron Csaba és Jakab Attila közösen karolták fel az ügyet, amit egy éve kezdtek el tervezgetni, szervezgetni.  Csaba  most még egy biciklikölcsönzőt is szeretne működtetni a központban, ami önköltségi áron lenne elérhető. Sőt azt is megtudtam, hogy a Bringázz Udvarhely! mozgalom keretében hamarosan biciklis kisokost is kiadnak, amit  ingyenesen fognak osztogatni. Több infóért kattanj az uh.ro-n megjelent cikkre: Egyre menőbb lesz bringázani

De biztonságos-e?

Ez a "de biztonságos-e?" az egyik leggyakrabban előforduló kérdés, amit az elmúlt másfél évben nekem szegeztek. Talán csak a "de mennyibe kerül?" volt gyakoribb. Ebből lehet azt is érteni, hogy a biztonságot meg kell fizetni, de nem feltétlenül ezt akarom üzenni. Na de miről is van szó?

1. Gyerekutánfutó

Tavaly tavasszal vettük, azóta rengetegen mondták azt, hogy "mi is nézegettük, de aztán elvetettük az ötletet, mert nem tűnt elég biztonságosnak". Persze, az ember mindent megtesz a gyereke biztonságáért (és a saját maga kényelméért), még a bringázásról is lemond egy "biztonságos" autó érdekében. Nálunk pont az volt a lényeg, hogy le akartam mondani az autóról, ezért kellett megoldani a gyerekszállítás problémáját.

Vettünk előbb egy bicikliülést. Nem szerettem. Nagyon instabillá vált tőle a bringa, magasan volt a súlypont. Mindig ki kellett venni a gyereket parkolás előtt, majd visszarakni parkolás után. Ha megálltam egy boltnál öt percre és a gyerek aludt az ülésben, akkor fel kellett ébresztenem, ki kellett emelnem, majd vásárlás után visszaraknom, bekötnöm. Többször megtörtént, köves-poros úton állomásozva, hogy én fogtam egy kézzel a kormányt, a hátsó kerék azonban kicsúszott, és csak a szerencsén múlott, hogy kifogtam idejében a bringát, nem csattant a gyerek.

Aztán jött az utánfutó. Teljesen más élet. Húsz kilóval többet kell húzni, de sokkal stabilabb, sokkal biztonságosabbnak tűnik. Nagyon szépen megfekszi az aszfaltot, és még akkor is ragaszkodik hozzá, ha az előtte levő bicikli felborul. Velünk történt már meg, hogy a Kossuthon egy köcsög G4S pénzszállító autó rosszul parkolt fent a járdán, és én lerepültem a kerékpárról, át a kormányon, de az utánfutóban a gyereknek nem lett semmi baja. Na de nem minden gyerekutánfutó ilyen, és azt sem tudom, hogy melyikek ilyenek és melyikek nem. Mi eredetileg egy olcsóbb utánfutót szerettünk volna venni, valami gagyi turkálósat, de hónapokig kerestük, és nem találtunk. Akkor megvettük ezt, vadi újan, drágán, de nem bántuk meg. Nagyon ésszerűen van minden kitalálva rajta, és száz százalékosan biztonságosnak tűnik. Nem merném azt mondani, hogy az, de annak tűnik. Olyan merevítése van a vászon alatt, ami a versenyautókéra emlékeztet, és a gyereket egy ötpontos biztonsági övvel kell bekötni. Az biztos, ha Godzilla belerúg az utánfutóba, akkor az egyben fog repülni, és a gyerek nem esik ki a labdából.

A legtöbben azt kérdik: az autók nem taposnak el? Hát nem. Sőt, sokkal jobban odafigyelnek. Hogy a narancssárga zászlócska teszi-e ezt, vagy csak a guruló széles zöld doboz látványa, nem tudom, de tény az, hogy utánfutóval még egyszer sem nyomtak le az útról, míg azelőtt elég gyakran megesett. Az autók sokkal könnyebb szívvel lassítanak mögöttünk, mióta megvan a futó, sokkal figyelmesebbek, mikor elhaladnak mellettünk, és a sofőrök is sokkal kedvesebbek, sokan integetnek vagy mosolyognak ránk. A kamionosok pedig sokkal szélesebb ívben kerülnek ki.

Ne értsetek félre, nem akarom azt mondani, hogy az utánfutó biztonságosabb, mintha a gyereket otthon hagynátok. Az üzenetem úgy szól inkább, hogy nem annyira nyakig tejföl ez a földi élet, hogy megérje félni a haláltól, egy jó családi bringázás pedig többet ér száz családi autókázásnál.

Még akartam írni a trike biztonságáról is, de ez elég hosszasra sikerült, ezért azt elhalasztom következő alkalomra.

O O O

Technikai részletek, mert biztos van, akit érdekelnek: az általunk használt utánfutó egy Croozer Kid for 2, a csíki Kerékvár a romániai forgalmazójuk. Mi valami 17 milláért vettük a tavaly tavasszal, amiből tényleg dácsiát lehet már venni, de másfél év után valahogy jobban örülök, hogy nem dácsiát vettünk. Két gyerek fér el benne, vagy egy gyerek és egy tizenöt kilós dinnye. A láda sör nehezen fér el a gyerek mellett, de hátul van egy akkora csomagtartó, hogy a sátor és a hálózsákok mellé még be lehet gyömöszölni vagy tíz üveg sört. Az utánfutót át lehet alakítani egy mozgással babakocsivá, sőt szaladós babakocsivá (ami nekem viccesnek tűnik, de szerintem csak azért, mert székely paraszti szemmel nézve a cél nélkül szaladó emberek is viccesnek tűnnek (itt azt is el kell mondanom, hogy a vicces emberek szimpatikusabbak számomra, mint a komolyak)). Más utánfutót nem próbáltunk, de tény az, hogy amiket láttunk itt a környéken szaladgálni, mind gagyibbnak tűntek a Croozer-nél, és kevésbé biztonságosnak, de nem annyira, hogy féljek beleültetni a gyerekem. Másképp fogalmazva, annyira gyenge gyerekutánfutót még nem láttam, hogy ne merjem használni.

Ütközz okosan…

Szokni kell a körforgalmat – néha pedig nem árt oktatni azokat, akik nem értik, hogy hogy működik. Már csak azért, hogy ne menjenek beléd. Szinte megjártam.

Hétköznap délután, lazán tekerek a színháztól a központ felé, jön a körforgalom – mennék bele, de balról belekanyarodott előttem egy autó, értelemszerűen megállok, várok. Azazhogy várnék. A mögöttem haladó középkorú úriember (jó, ezen lehetne most vitatkozni, ne tegyük…) azonban nem várt. Jött. Nekem. Lassan, de kitartóan nyomult, illetve nyomott volna bele a körforgalomban. Hátranéztem, ránéztem, benéztem, ő vissza. Ő is benézett engem, mert közben autójának a jobb első kereke masszívan belenyomult a biciklimbe, alig tudtam lekapni a bal lábamat a pedálról. Leugrottam a bicikliről, amin a nyomáson kívül más baj látszólag nem történt, kértem, hogy szálljon ki, beszéljük meg, mert ez így nem jó. Eleinte hadonászott a kocsijában, mint piaci tollas a forgószélben, majd intette, hogy félrehúz, beszéljük meg. Megtettük. Azzal kezdte, hogy „Neked vót elsőbbséged, há mé nem mentél?” Mondtam, pont azért, mert nem volt elsőbbségem, ezért álltam meg, te pedig nemes egyszerűséggel belémhajtottál, nem tartottad be a követési távolságot. Szerencsére lenyugodott, mert a kocsiban véghezvitt hadonászása picit engem is felvadított, de lenyugtattam magam, maradjunk a Beszéljük meg civilizáltan!-stílusnál, ne lássanak ordibálni az utcán, mert az ciki. Jó, ciki vagy nem ciki, néha ez is előfordul. Nem vagyok büszke rá én sem, csak olyankor kijövök a sodromból, amikor mosolyogva megjegyzek valamit egy sofőrnek („Nekem volt elsőbbségem!”, „Vigyázz az ajtónyitással!”, „Ne lépj elém!”, stb.), ő pedig idegesen szól vissza, felsőbbrendűségéből kifolyólagosan, s olyankor belőlem is kifolyik. Picit én is felnyomom a hangerőt s nem válogatom a szavakat. Visszatérve az estre, meggyőztem az illetőt, nem vitatkozott, igazat adott nekem. Meg is kérdezte, hogy a bringának lett-e baja, mondtam, nem, kezet fogtunk, elrobogott. Amikor visszaültem a bicóra, észrevettem, hogy valami mégsem jó a pedáloknál, nem ezt szoktam meg. Kontraféknél nagyot kattan, valami baj van… Nem álltam meg a szerelőig. Ott viszont már láttam, hogy gond azért akadt – a hátsó kerék mozgott, a golyóskosár megrongálódott, a szerelő kerek-perec megmondta, hogy ezt szét kell szedni, hagyjam is ott a járgányt. Meg azt is mondta, hogy ilyenkor nem árt feljegyezni a rendszámot, telefonszámot kérni az illetőtől, mert ezt a kárt ő kéne kifizesse. A javítás ára végül nem volt horribilis összeg, mindössze 13 lejbe került, de hát akkor is… Tanulópénz.

Dirt on Fire 2

*wow*

 

 *klick*

 Ez a te helyed lehetett volna. 

Ha lemaradtál akkor >>katt<< a képriportra.

Székelyföld Kerékpáros Körverseny

Ha a hétvégén a környéken kószálunk könnyen belebotolhatunk a Székelyföld Kerékpáros körverseny valamelyik szakaszába. Hogy hol számíthatunk útlezárásra vagy hova érdemes kiállni biztatni a versenyzőket megtudhatjuk a rendezvény honlapjáról, de ugyanitt olvashatjuk a  megkülönböztető színű mezek jelentését és az idén nevezett csapatok névsorát is. Hajrá.
>>KATT<<

Hargita: egyik oldalon fel, a másikon le

„eztmégidénnyáronmegkellcsinálni” listámból csemegézve próbáltam a múlt vasárnapi programot összedobni, amikor arra gondoltam hogy a nemrég elkészült via ferreata kipróbálása és egy hargitai biciklizés megtenné. Egy ideje ott motoszkál bennem ez a kör, hogy a Hargita egyik oldalán fel, a másikon le, majd haza.  Összekötve a mászkálást és a bringázást két dolgot is kipipálhatok.

Zsuzsával még nem feltétlenül álltunk készen fizikailag egy ilyen túrára, de most volt egy szabad vasárnap, amit ki kellett használni. Szokásos készülődés és pepecselés mellett délre sikerült elindulni. A túrát Ivó fele kezdtük meg, annak ellenére, hogy tudtuk a hargitai eltérőtől  rossz az út felfele. A hatalmas kövek meglehetősen nehezítik a felfele tekerést, de arra gondoltunk, fáradtan könnyebb lesz ereszkedni a szentegyházi oldalon. Harminc egynéhány kilóméter a Hargita aljáig,az izmaink nem csak bemelegedtek, de el is fáradtunk. Első pihenőnk a hargitai eltérőnél volt, úgy terveztük, innen  három kilóméterenként tartunk egy pihenőt, az utolsó hármast megdobjuk még eggyel s fent is vagyunk. Az első hármast még tudtuk tartani, de a másodiknál félúton elkezdett porozni az eső. Szép nagy cseppekben hűtötte a kimelegedett izmainkat. Nem számoltuk a kilómétert hajtottunk, hogy mihamarabb elérjük a forrást, s meghúzódjunk a fedele alatt. A forrás fölé épített tetőszerkezet nyújtott menedéket az eső elől. Természetesen a hidegtől ez sem védett. Megettük az otthonról hozott szendvicset. Vasárnapi kenyér lévén nem volt túl friss, így nyögve nyelősen csúszott,  a forrásból merített friss vízzel bőven öblögettük lefele. Aztán jöhetett egy kis vacogás és szurkolás, hogy elálljon az eső. Ahogy elzárták a csapot, tekerni kezdtünk. Nem érdekelt hol tartok a három kilóméteres tervben, csak tekerni akartam, hogy ne fázzak. A Súgó panzióig meg sem álltunk. A nap meleg sugarai és az áfonyás palacsinta újra visszacsalta a mosolyt az arcunkra. Hiába teltünk fel energiával a via ferratát sajnos ki kellett hagyjuk az időcsúszás és a vizes sziklafal miatt. Ugyancsak a panzió napsütötte teraszán találkoztunk egy sorstárssal, aki Szereda felölről jött és arra is ment. Az eső őt sem kímélte.

Nagyjából megszárítkozva, mosolygósan buktunk alá a hegy túlsó lejáratán és ereszkedtünk a szentegyházi aszfaltozott útig. Innen már csak egy jó pörgetés volt a maradék kb. 25 kilóméter hazáig. A nap végére alulról megsúroltuk a 80 kilóméteres teljesítmény, aminek komoly nyoma volt tompor tájékon is.

Jó kis túra volt, emelkedőkkel, ereszkedőkkel sima és erdei utakkal. Nyaranta legalább egy ilyen kört megérdemel a Hargita. Idénre kipipálva... bár a via ferrata...  

Mit mutatnak a számok:

Megtett táv: 79.27 km

Tekeréssel töltött idő: 4:44:16
Teljes idő: 6:50:38

Átlag sebesség: 16.6 km/h
Max pulzus: 201 (105%)
Átlag pulzus: 140 (73%)

A következő vízmosásnál fordulj jobbra...

... mondom vízmosásnál... mondom jobbra... újratervezés... vigyázz esztena, túl lassan mész... a pásztorkutyák utol fognak érni :) - természetesen itt még nem tartunk, de eljöhet még az offroad navigátorok ideje is. A GPS-es okostelefontól senki sem lesz szabadabb, és jobb kerékpáros sem, ne is olvassa tovább csak az, aki szereti a haszontalan szerkentyűket ötvözni a felfedezés örömével.

Grimpix eddig megrajzolt útvonalai a bikemap oldalon

Székelyszentudvarhely kies 30km-es körzetében ezrével vannak hangulatos és sosem próbált szekérnyomok. Többnyire kicsiny félnapos célpontok. Igazi titkos hálózat. Csak az a bökkenő, hogy annyi a kereszteződés, akkora a kuszaság, hogy könnyen egynapos túra lehet a félnaposból. És itt jön a GPS. 

Így néz ki egy útvonal, jobbra fent exportálható.

Több térképrajzoló oldalt is kipróbáltam, a bikemap.net tetszett legjobban ezidáig. Érdemes tallózni a már mások által megrajzolt útvonalak között, de a google szatellitképre könnyen felrajzolható a saját  útvonal is. Miután készen vagyunk, és kitöltöttük a szükséges attribútumokat (útvonal leírása, útminőség, stb.) lehet kiexportálni a cuccot a telefonra (GPS Export gomb) például gpx kiterjesztéssel. 

No persze, szobában nincs GPS jel :)

A telefonra meg telepíthetjük például az Osmand alkalmazást. Ha  az SD kártyán az OSMAND könyvtárban még nincs TRACKS nevű alkönyvtár, hozzuk létre. Ebbe oltjuk bele az imént készített gpx állományt. 

Persze offroad kiránduláskor nem feltétlenül van mobil jel, ezért az offline térképhasználat beállítását WiFi mellett érdemes elvégezni az OSMAND Offline Data menüpontjában. Egy Románia-térkép 180 Mb helyet foglal majd a kártyán. 

Ezzel készen is állunk, a Directions menüpontnál kiválasztjuk az útvonal-remekünket, ráadjuk a GPS jelet a telefonra és indulhat is a pörgés. Na jó, igazából csak a gyanús kereszteződésekben fogjuk elővenni.

Sajnos még nem jöttem rá, hogyan lehetne offline szatellitképet csempészni az útvonal alá. Egyelőre a Maps alkalmazásban lesem hozzá a terepet, többnyire az eligazodáshoz ez is elég, amint lesz elegáns megoldás, közzétesszük. 

Ti hogyan használjátok a GPS-t bringázás közben?

Milyen a legkirályabb villa?

Neked milyen villád van? Talán alu, vagy karbon?

Neeem! Vas!

Mert TRIATLONOZNI jó

Még lógok egy triatlonos beszámoló közvetítésével, amit a múlt héten kaptam meg Kacsótól. Emlékszünk még a két hargitai bóklászónkra, akik a triatlonra készültek?  Olvassátok érdeklődéssel Kacsó beszámolóját.

A megmérettetés előtt két nappal kaptunk egy olyan infót, miszerint az ország legnehezebb extrém triatlonjára neveztünk és amire csak igen combos figurák jelentkeznek. Ettől biza pici gyomoridegünk lett...

Miről is van szó?

Szent Anna Tó Exterra Triatlon

Távok: - egyéni: 900 m úszás - 23km biciklizés - 6.2 km szaladás

- staféta: 900 m úszás - 33 km biciklizés - 10 km szaladás (a versenyzők próbánként váltják egymást)

Online regisztráltunk, ugyanígy történt a benevezési összeg kifizetése is, amiért cserébe kaptuk a KIT-et (személyre szabott póló, energiaital, diploma, rajtszám tartó öv és az azonosításra szolgáló chip, meg néhány kisebb dolog). Ezt már péntek este átvettük, így a verseny előtt nem kellett sorban állni. A mezőnyt elnézve mindenki bokától tokáig profi szerkóban és csillagászati áru bringákkal rendelkezett, nyoma sem volt a verseny honlapján írtaknak, miszerint 90 százaléka a benevezőknek amatőr.

Így álltunk a rajthoz, jobban mondva Luki és az én váltótársam Ági. A start után néhol pankrációra hasonlító mozdulatokkal próbáltak előre haladni, a 300 úszó között. Ági jött ki hamarabb a 900 méter után és adta át a chipet bringásunknak, akit a verseny reggelén ismertünk meg. Nemsokára érkezett Luki is a Parc Fermé-be, ahonnan elvette a bringát és nekifogott a tekerésnek. Így maradtunk Ágival és Bettikével (Ági barátnője) a tó partján és vártuk, hogy váltótársunk visszaérjen. Először Luki érkezett bringával, hisz neki 10 km-el kevesebb volt a táv, gyors átöltözés után el is kezdte a 6.2 km-es szaladást.

Jovi becenévre hallgató bringásunk nem akart érkezni. Félelmünk beigazolódott,  defektet kapott. Pontosabban lefordult a felniről a gumi és megszökött belőle a levegő. Rengetegen elmentek mellette, de senki nem adott pumpát. Végül Miklós Edit állt meg segíteni és adott pumpát. Közben Luki érkezett meg a futásból, a táv első részét KO-nak nevezte. Az Edittől kapott pumpával sikerült Jovinak is tovább mennie és behoznia a ''stafétát''.

Most következhettem én, szétlazított combokkal, 3 órás melegítés után, nagy elánnal indultam neki a 10 km-nek. A kürtőből még ki sem értem, elkezdődött a combjaim besavasodása. A velem egy időben rajtolókat egyetemben én is visszavettem a tempót. Barátok biztatására aztán megint futásba kezdtem és a kürtő utáni rész, már teljesen pozitív volt. Az utolsó 3 kilómétert nagyon meghúztam, kezdtem utolérni versenyzőket és ez plusz motivációt adott. Az időm 58 perc 12 másodperc lett, amit a helyszíni szakik  is jónak tartanak első triatlonon. A célt jelző óriás Isostar hurka alatt átfutni olyan élményt volt, amit nehéz megfogalmazni. Úgy gondolom, hogy az első, de nem az utolsó triatlonom, triatlonunk volt.

A fiúk megérdemelnek egy vállveregetést a nem hétköznapi teljesítményért. Ha összefutok velük, akkor egy sörre mindenképp hívjátok meg. :)

Tanuljunk meg köszönni és megköszönni

Úgy érzem, mi bringások testvérek vagyunk. Testvérek a szenvedésben. Ha most úgy érzed, hogy a tekerés nem szenvedés, emeld fel a kezed! És tartsd ott, amíg nem szólok, hogy leengedheted! Most itt nem arról beszélek, mikor gyönyörű idő van és kimész a parkba tekerni két kört, hanem arról, mikor a bringa életforma lesz. Mikor azzal jársz munkába, kirándulni, vagy sportként űzöd. Mikor jöhet az eső, jöhet a hajnali fagy, jöhet a kánikula, te csak ülsz rendületlenül a bringán és tekersz. A kerékpározás megkínozza a testet, hogy felemelhesse a lelket. Lelki testvérek vagyunk mi bringások, ide akartam kilikadni.

A testvéreknek pedig nem szégyen köszönni. Ha látod, hogy biciklis jön veled szembe, és a rajta ülő szimpatikus (általában a bringások szimpatikusak, nem tudom, miért :), akkor bátran emeld fel a kezed, biccents egyet a fejeddel, vagy csak jó hangosan köszönj rá. Ha nem viszonozza, akkor azt jelenti, hogy nem bringás, vagy az, csak épp mással van elfoglalva és nem vesz észre. Nem tragédia. Ha ellenben viszonozza, akkor szereztél magadnak egy testvért. És egy testvér nem semmi a mai világban!

A köszönésnél talán még fontosabb a megköszönés. Addig, amíg a köszönés csak a családon belüli hangulatot teszi jobbá, addig a megköszönés a forgalom biztonságát, a bringásoknak az autósok által való megítélését javítja. A biciklisek is részei a közlekedésnek, de csak akkor válunk tényleg egyenrangúakká, ha ismerjük és betartjuk a közlekedési szabályokat és illemszabályokat. Ha egy autós kedvességből átenged, pedig neki van elsőbbsége, azt megköszönheted egy kézfelemeléssel vagy a hüvelykujjad felmutatásával. Ha egy gyalogos félreáll, hogy könnyebben el tudj haladni, ne sajnáld a "köszönöm" szót jó hangosan kimondani irányába. Ugyanakkor, ha tévedsz, mert megesik a profikkal is, akkor is nyugodtan bocsánatot kérhetsz a tenyered felmutatásával, elismerve tévedésed. Abban az esetben, ha olyat tapasztalsz egy autós vagy motoros részéről, ami tetszik, például nem nyom le az útról, hanem türelmesen vár mögötted, amíg biztonságosan megelőzhet, bátran mutasd fel neki hüvelykujjad, bizonyára jól fog esni neki, és legközelebb is helyesen próbál cselekedni.

Ha ekképp jársz el, javítod a bringások megítélését és a forgalomban résztvevők kedvét, csökkented a stresszt, ezáltal javítva a közlekedés biztonságát, és főleg a kerékpáros közlekedés biztonságát, illetve a te biztonságodat.

Csak arra vigyázz, ne gödör előtt engedd el a kormányt integetés céljából! Olyankor megelégedhetsz egy fejbólintással.

Ajánló: Almási-barlang vegyes terepen

Az Almási-barlang, vagy (a PC jegyében) Vargyas-szoros, remek egynapos célpont. Az útvonal fele aszfalt, másik része mezei út, és van benne kb. 6 km, amikor bizony a bringa utazik rajtunk. Vagyis a szorosban az ösvényen többször is le kell szállni, és átemelni a bringát kisebb akadályokon. Például a patakon, mert a pallók részhalmaza kisebb a gázlók halmazánál.

Bike route 1680238 - powered by Bikemap 

A terep nem különösen nehéz, de aki már a Szarkakő felé leszáll a gépről, az bátran válasszon  "B" tervet aznapra.  Hegyi kerékpár nagyon ajánlott, főleg a szorosban, de túragéppel is járható. A falvak egymást érik, kivéve a szoros környékét, de ivóvizet itt is találunk, Almás után a hágó tetején balra az itatónál, illetve a szoros vége felé, a patak melletti forrásban, avagy az Orbán Balázs-barlang mélyén a Jordán-kútjánál.

Kedvcsinálónak nézzétek Sándor Csaba barátom videóalkotását, közben meg lehet olajozni a cangát és pakolni az energiaszeleteket :)

Nem meglepő, hogy a szoros területe és a patakmeder  erősen sziklás. SPD cipővel ez fölöttébb kellemetlen, sőt egyenesen tönkreteheti a patenteket. Viszont ha már eddig eljött az ember, huncut az, ki zokniban nem járja végig a szorost :)

Egyre vigyázzatok az út során:

...ne kössetek bele a betonba :)

Egy jó kis túra: a „pléhkrisztus” és a kilátó

A Székelyudvarhely – Bogárfalva – Krisztus-kilátó – Oroszhegy – Kadicsfalva útvonalú bringatúra simán belefér egy nyári délutánba. Kipróbáltuk és nem bántuk meg.

Csupán harmincöt kilométer, tényleg nem nagy dolog – egyedül a Krisztus-kilátóhoz felvezető út meredek és megerőltető, a többi egész egyszerűen élvezetes.

Délután ötkor indulás a városból – mivel jómagam most városi kisbringával járok és azzal nem lehet túrázni (az ilyet bicót sík terepre, városi közlekedésre találták ki, még váltója sincs, de nagyon szeretetreméltó), egy kölcsönjárművel mentem, kösz utólag is Grimpixnek. Az első percek (inkább talán az első félóra) így a bicajjal való ismerkedéssel telt el számomra: át kellett „hangolni” a nyerget, meg kellett szokni a kapcsolásokat, sebességeket, de hamarabb belejöttem, mint gondoltam volna.

Négyünknek nem okozott problémát kitekerni Bogárfalváig, majd a faluban balra kanyarodva már ott is voltunk a Gordon lábánál. Az volt az érzésünk, hogy a Krisztus és köztünk a távolság egyre csökken, de ugyanakkor az is, hogy egyre távolabb van – fura érzés mindenesetre. A hegynek nekivágni már nagyobb kihívás – s nem is a meredek terep volt az, ami nehézséget okozott, hanem a rengeteg frissen leszórt kavics és kőtörmelék. Sima vagy már összerázódott földúton fel lehetett volna nyomni, de a mozgó kavicstömegen minduntalan meg kellett állni, a kövek pattantak ki a kerekek alól, nem tudtak „kapaszkodni” a bicók. Grimpix-szel előre mentünk, Boti és Zsuzsa utánunk jöttek – nemcsak ők vagy én, de a túrák terén négyünk közül a legtapasztaltabbnak számító Grrimpix is többször kénytelen volt megállni és tolni a bringát kifele. A gázkitermelőhöz kiérve (ez alig pár száz méterre van a kilátótól) tartjuk az első pihenőt, majd onnan ismét nekivágunk, a közben szemerkélő vékony eső még jól is jön.

Grimpix tud egy rövidebb, de bicajjal járhatatlan utat a fémszoborhoz – balra térünk az eddigi útról egy földútra, majd onnan erőből neki a hegynek egy szűk, köves ösvényen, fák között – igaz, alig tíz perc alatt fent is vagyunk, megcsillan a szobor feje a napfényben.

Fotózkodás, felkapaszkodás a szobor „gyomrába”, aztán tekerés tovább. És most jött a túra legszebb, legélvezhetőbb, legkellemesebb része: az erdő szélén levő földúton átkarikázni az oroszhegyi kilátóhoz. Ez kábé négy kilométer, valósággal jólesik a biciklinek is a kavicsos úton való kínlódás után. Kilátóba fel, kinézés, hajtás tovább.

Beereszkedés Oroszhegybe. És itt megint előjött a kavics-gond: a hűvös erdőbe betérve az úton megint nagyon kellett vigyázni. Jó, érthető, hogy a kavicsok az esők és a kocsik általi megjárás után a földbe nyomódnak és ettől stabilabb, járhatóbb lesz majd, de most bicajjal végigereszkedni rajta nem valami jó. Kezeid a fékeken, lavírozol, cselezel, technikázol, mint a fociban, hogy el ne veszítsd az egyensúlyodat, s – bármennyire hihetetlen, hogy ez leereszkedésnél történik – néha megállsz. Aztán a homokbányához beérve már minden jó, egy visszafogott köpésnyire van a település, gyümölcsöskertek mellett süvítünk a szilvapálinka szülőföldjén.

Ásványvíz a vegyesüzletből, Grimpix gyorsan belsőt cserél – valahol összeszedett egy tüskét a gumija – aztán laza hazaereszkedés. Az Oroszhegyből való beereszkedés is nagyon kellemes: nem kell gyorsan menni, ráhajtani, csak élvezni a gurulást.

Fél kilencre itthon, harmincöt változatos kilométert megtéve, ami simán belefért egy hétköznap délutánjába.

  

Bike route 1691374 - powered by Bikemap 

Hargitai túra triatlonozóknak

A hétvégén egy kerti partizás alkalmával (vagyis kerti parti lett volna, ha el nem kezd esni az eső) Kacsó Zoli barátom éppen arról számolt be, hogy egy újabb agyament ötletüknél fogva beneveztek Lukival egy triatlon versenyre. Nem is akármilyen, hanem az extrémebb fajtára. Mivel erre készülni is kellene (határozták el), gyorsan kitekertek a Hargitára. Mivel ez sem volt elég, visszafele új utat kalandot kerestek, ahol tévelygésükkel egy fincsi hargitai bringás túraútvonalát rajzolták ki.

Katt a képre, hogy nagyobb legyen.

A bicózásra így emlékszik Kacsó:

"Lukival a jövő hétvégi Szent Anna tónál rendezett extrém triatlonra készülve döntöttünk úgy, hogy, ha már Ivóban töltjük a hétvégét, edzésként tekerjünk ki a Madarasi Hargitára. Péntek délután bringáztunk ki Ivóba Udvarhelyről, a 25 km-es utat 3 szakaszból tettük meg, viszonylag erős tempóban.

Szombaton negyed 10-kor indultunk neki a Madarasi Hargitának, ami a háztól 12.5 km, ebből 10 km murva és hegymenet. Néhány frissítéssel és pihenővel ki is értünk a tetőre, ahol beburkoltunk 1-1 adag salátát, csokit meg kólát és a csúcsfotókat is elkészítettük szkeptikus barátunknak. Eközben beszélgetésbe kezdtünk a Súgó Panzió és a sípályák üzemeltetőjével, aki két alternatív útvonalat is ajánlott a downhillhez, mi pedig igazi kalandorok módjára a járt utat a járatlanért el is hagytuk…

A ‘’Perfekt villánál’’ tértünk jobbra és nagy meglepetésünkre lejtmenet helyett újból felfele tartott az utunk. Hogy még érdekesebb legyen, egy 15 perces égi áldás is megtalált, amit egy fa alatt meghúzódva vészeltünk át, viszont a kövek és a növényzet vizes lett, megnehezítve a dolgunkat. A térképen Széles útként jelölt rész 3 méter széles, 60 %-os ereszkedő telis-tele ököl nagyságú kövekkel, amit a motorosok forgattak ki. Perecelés nélkül, szerencsésen beérkeztünk a Csíkmadarasi útba, a Kokojzás névvel illetett szakaszon megint hegynek fel tekertünk 4 km-t. Itt találtunk egy táblát, amin ez állt: Ivó 20 km. Megrökönyödésünket az csillapította, hogy innen következett a tényleges downhill és a merészségünket próbára tevő csapatás.  9 km-t tettünk meg, amikor a bringám hátsó kereke defektet kapott. Pót belső hiányában hiányában az út maradék része már nem volt annyira izgalmas.

Ami  egy  félórás ereszkedésnek indult, egy őrült hajtásnak a házig, ahelyette egy kínkeserves terepezés lett záporral, defekttel, viszont egy nagyszerű élménnyel gazdagodtunk és triatlonra való felkészülésünket is nagyban elősegítette.

Időben így alakult a túra: 9:15 indulás -> 11:40 Madarasi Hargita ->12:20 ‘’ereszkedés’’ megkezdése ->13:00 zápor ->15:05 érkezés a házhoz -> kb 6 óra.

Kilométerben 12.5 a Madarasi Hargita, 11 km-t jöttünk a Csíkmadarast Ivóval összekötő úton, körülbelül 5-8 km közötti távot tettünk meg a Perfekt villától a Csíkmadarasi útig ->kb 30 km."

Reméljük a triatlon is élménygazdag, de defektmentese lesz. Kitartást és várjuk a beszámolót :)

A bicikliút vajonmi?

Annak, ahogyan a bicikliút-kérdést Székelyszentudvarhelyen lerendezzük, van azért némi sajátos, székely humora. Például ez a régi poén, ahol a komikum igazi báját a sírköves koronázza:

... de ez sem babapiskóta. Arra a kérdésre, hogy tudunk e ide bicikliutat csinálni, mi volt a válasz?  Can Do! - érted, hogy értették...

Éppen ezért Szejkén sem az lepett meg, ahogy  ukmukfuk véget ér a ciheresben...

... hanem, hogy nincsenek is rajta FÉKNYOMOK!!!

Ajánló: Fertő-nyereg - Csíksomlyó

Legyen ez az első útvonalam, amit a bikemap.net térképrajzolójában követek el a köz ellen. Remélem lesz több is, amennyiben térképfestő poweruser válik a Grimpixből. Mindaddig bármilyen tanácsot szívesen fogadok, akár sör is lehet a jutalma, ha valaki megtanít rendesen használni ezt a nagyreményű eszközt. Jelenleg csak sejtem, hogy ez az útvonal nincs más által is létrehozva. Jelezzetek vissza ha nem unjátok. És lehet rá kattogtatni is, hogyha tetszik, attól kerül előre a keresési találatokban.

Bike route 1679331 - powered by Bikemap 

Egynapos karikázás, vegyes terepen, mielőtt nekivágsz, jó ha tudod, hogy muzsikál a térded 100km fölött. Az utóbbi években minden tavasszal végigjárom, tekinthető borvíztúrának is, de nem utolsó búcsújáró útvonalnak sem.  A Hargitáról való magabiztos ereszkedés érdekében a hegyi kerékpár nagyon ajánlott, de az út közel háromnegyede aszfalt. Átlagos bringás edzettséggel (ami azért egy sóhajtásnyival több, mint a napi melóba gurulás) kb. egy óra kell a Zsigmondtelepig, innen másfél óra a Fertő-tető (ebből kb. egy óra köves kapaszkodó). A nyeregben van borvíz (jobbra az erdőben az úttól 50 méterre) innen szabadesésben fél óra alatt Csíkmadarason lehetünk, közben balról egy kiépített borvízforrást is elhagyunk. Érdemes figyelni száguldás közben a hangokat, mert a keskeny hegyi úton a kvadok felfelé is gyorsak. Az erdőből kiérve, a csíkmadarasi ereszkedő a legszebb rész, ugyanis a háttérkép itt a Hagymás panorámája. A java ezzel lejárt, innen végestelen-végig aszfalt következik, hátszéllel kb. egy óra alatt lehetünk Somlyón (hacsak nem ugrunk el megkóstolni a csíkrákosi borvizet a kápolnás domb alatt). Somlyón a templom mögötti borvizet szintén érdemes felkeresni. Hazáig a Tolvajoson keresztül alig két és fél óra az út. Természetesen nem számítottam bele a pihenőket. Tehát kb. 6, de legtöbb 8 óra nyeregben töltött idő.

A kalória legyen veletek :)

Szentegyháza: fa bicikli 1940-ből

Tegnap Szentegyházán a választások utáni RMDSZ-es lista körül kialakult mizériában kutakodtunk kollégáimmal, amikor a helyzet úgy hozta, hogy a Tanulók Házába keveredtem. Egész pontosan a múzeum részébe.

Ott pillantottam meg ezt a nem mindennapi csodát. Nem volt időm tüzetesen megvizsgálni csak gyorsan készítettem pár képet róla. Annyit azért sikerült megtudnom, hogy a bicikli 1940 környékén készült, hétköznapi használatra. Nagyjából húsz éve egy  kiruly sarki bácsika ajándékozta a múzeumnak, az akkor még működő kerékpárt.  A meghajtás a mai láncos megoldás elődje volt, a fogaskerekek fogát szegecsek helyettesítették. Időközben a gyerekek kíváncsisága felemésztette a meghajtás néhány alkatrészét, így ma már „csak” szemléltetésre alkalmas a nem mindennapi járgány. Érdemes megfigyelni az ülés rugózásának kialakítását és az első villa lengéscsillapítását. A technológiát később a Cannondale fejlesztette tovább :). Feltételezem környékbeli mester keze munkáját dicsérik a frappáns megoldások. Jó érzés, hogy nem mindennapi a biciklis múltunk.

Mitică, a biciklisek legjobb barátja

Kimondottan hűvös tavaszi este van, 11 óra körül, hazafelé indulok a városból. Valami zörög a bringámon hátul, hát megállok a rendőrséggel szemben, hogy megnézzem, mi a baj. Nézem, nézem, nem találom, hát egyszer csak megjelenik mellettem egy bazinagy termetű rendőr, mindnyájunk Miticája. Ez az ember legenda itt Udvarhelyen, még én is meghatódom a megtiszteltetéstől, hogy miattam kiszállt a jó meleg autójából. Mert idekint igencsak hideg van, jó hosszú idén a tél.

Mitică csak nézi-nézi a bringát, és hallgat. Én is hallgatok, és piszkálom tovább a csomagtartó környékét. "Nem jó ez a lámpa"- böki ki hamarosan, és mutat az első villogómra. Miért nem jó, kérdem. Hát mert nem dinamós. És miért kellene dinamós legyen? Mert dinamós kell legyen, az a szabvány. Ez egy unióban "omologált" lámpa, mondom neki, ha a szakemberek azt mondják, hogy az jó, ki vagyok én, hogy ellentmondjak nekik? De értsem meg, hogy nem jó, mert nem dinamós. Mi van, ha kifogy belőle az elem? Van még hozzá tizenhat tartalék elemem, veszem elő a fotós táskámból a négy szett ceruzaaksit, ugyanazzal működik a lámpa is, mint a fényképezőgépem. Miti nem hagyja magát: az a legnagyobb baj, hogy nem látszik ennek a lámpának a fénye.

Jöjjön, nézzük meg, biztos nem látszik? Nem akar jönni. Odébb megyek tíz méterrel, biztatom, hogy jöjjön oda. Nem akar. Tudja ő, hogy miért nem akar, a lámpa villogása veri ki az ember szemét. Bizonyára nem a világ legerősebb lámpája a Cateye Uno, de villogni azt tud rendesen. Mondom a főnöknek, ha nem jön oda, akkor ne állítsa, hogy nem látszik. Odajön. Nézi. Hát most látszik, de az előbb biza nem látszott. Mert ő követett engem attól a pillanattól kezdve, ahogy megjelentem a képben. Már a körforgalomba való behajtás előtt elkezdett követni, és látta, hogy nem látszom rendesen. Azaz háromszáz méterről észrevett, és azt állítja, hogy nem látszom. Ezt már nem ő mondja, hanem én. Ő csak néz, és másra tereli a szót. Kitalálja, hogy ezzel a biciklivel el fognak ütni előbb vagy utóbb, mert túl alacsonyan van. És akkor nem ő lesz a hibás, mert ő megmondta.

Pár hete ismét találkoztam vele. Tekerek kegyetlenül befelé a Bethlen utcán, mert épp zöldem van, hát egyszer lelép valaki a járdáról elém. Nyomok egy nagy féket, megállok egy méterre tőle. Mitică az, visszahőköl a járdára. Mondom neki, hogy "Poftiți, poftiți!" intve a kezemmel, hogy nyugodtan menjen át, ha már egyszer megálltam. Néz ki nagy fejéből, majd kitalál valami zseniálisat: "Hai-hai, circulă, că te calcă vreo mașină!" Azaz húzzak én, mielőtt elütne egy autó.

Lopják a bicómat!

Hollandiában egyszer ellopták a biciklijeinket, a kollégium folyosójáról. De mi is úgy vettük, hogy tudtuk, hogy lopottak. Itthon a lépcsőházból vagy a kocsma előtt lopnak leggyakrabban bringát. Lopottbringa-sztori.

Hollandiai tartózkodásom alatt egyszer ellopták a biciklijeinket – a barátnőmnél voltam a koleszban, kocsmázás után éjszaka a bringákat felvittük lifttel az emeletre, betoltuk a tartóba. S még lett volna egy fontos pillanat, de azt kihagytuk. Le kellett volna zárni. Igen, ott is. A folyosó végén buli volt, de mi abba már nem kapcsolódtunk bele, aludtunk inkább, reggel utunk volt. Bicajjal.

Reggel kétségbeesve jött be a folyosóról a barátnőm. „Zoli, ellopták a bicajokat!” Hát igen… Elkövettük azt a hibát, hogy nem zártuk le a tárolóban, ezt szívtuk meg. Két bulizó pedig köszönte szépen. Bármennyire is korrekt ország Hollandia, a bicajlopás mindig virágzik. 

Kezdjük azzal, hogy az ellopott bringák is lopottak voltak – mi is tudtuk, lopott bicajt veszünk. Akkori (2004-2005-ben) statisztikák csak Amszterdamban évente 80–100 ezer biciklit loptak el. Főleg a vonatállomások körül az ember minduntalan beleütközik elég gyanús külsejű emberekbe, akik a „Fiets! Fiets!" szóval szólítanak meg. A fiets annyit tesz, mint kerékpár, és igen olcsón, mindössze, 10 euróért kínálják darabját. Persze többségük viharvert, kopott, lerobbant, régi járgány, s szinte mind lopottak A biciklitolvajlást és árulást végző szaki – ahogy itt mondják: a junkie – mindig szürkületkor kezd „dolgozni". Akkoriban a lopások korlátozására néha rendőrök öltöztek be junkie-nak, tőrbe csalni a lopott bringát vásárlókat, akiket aztán pár száz euróra büntetnek meg. Azonban ha óvatosak és okosak vagyunk, ezt is megoldhatjuk: háromszor (mint a mesében!) meg kell kérdezni az illetőt, hogy rendőr vagy-e. Ugyanis a harmadikra köteles megmondani, hogy igen – már amennyiben az! Ennyit a rendőr otteni becsületéről, becsületességéről. 

Van ám itt sajátos tolvajbecsület is: sok olyan bicikliparkolót látni, amelyben a jó minőségű, nem ritkán 25–30 euróba kerülő lakatos bringalezárók gazdátlanul, de zárva csüngenek a csövön – a tolvaj csak a kerékpárt viszi el, a lakat marad, mert adott esetben többet ér, mint maga a bringa. Az adásvétel általában úgy történik, hogy ha kimondod a „Bike for ten euro!" (Kerekpár tíz euróért!) mondatocskát, és ellenőrzöd „nem rendőrségét" az illetőnek, már nyélbe is ütötted az üzletet: a junkie beteszi a parkolóba, majd miután észrevétlenül átadtad a tízest, felpattansz rá és elhajtasz. Jó tudni azt is, hogy csak azt a bicajt érdemes megvenni, amellyel láttad menni a junkie-t: ha áll vele, akkor valamilyen baja van a járgánynak (nem működő fék, leereszkedett kerék). Egy üzleti használt bicikli kb. 70–80 eurót kóstált akkoriban, az újak pedig száznál kezdődtek. Azonban a junkie-bringának is megvan a maga kockázata: ha nem vigyázol, másnap este már lehet, hogy a tiedet kínálják eladásra... Lehet, hogy éppen neked.

Na, ezt jártuk meg mi akkor. A barátnőm lezárója rajta volt a bringáján, azt 23 euróért vettük üzletben – sokkal jobban sajnáltuk, mint a tíz eurós lopott bicót, ugyanis másnap - habár megapasztotta a havi kasszát - kénytelenek voltunk venni egyet-egyet. Nem újat. Lopottat.

Hétvégi 50 kili utánfutóval

Az időjárás előrejelző a mai takony időt mutatta a hétvégére, így ennek megfelelően kezdtem tervezgetni. Azzal vigasztaltam maga, hogy legalább lesz időm a fotóimat rendezgetni, jól kialszom magam és megnézek néhány filmet. Ehelyett verőfényes napsütés és 30 C fok kényszerített az újratervezésre, amiből a családi bringázás sem maradhatott ki.

Vasárnap az utánfutót a bringához csatoltuk, s elindultunk a városból kifele. A szejkei kijáratnál leteszteltük a bringásoknak kialakított útszakaszt. A főútról a biciklis útra való fel és lehajtás nem egy veszélytelen művelet, ezt még át kéne gondolják a  kivitelezők. Semmilyen tábla, útburkolati festés, forgalomlassító eszköz vagy kialakított fel-/lehajtó nem segíti a biztonságos használatba vételt. A pár száz méternyi külön biciklisáv, néhány zavaró tényezőtől eltekintve, roppant hasznosnak találtam. Megnyugtató érzés az autós forgalomtól elhatároltan, biztonságban tekerni... kár hogy ezt csak egy rövid távon lehet élvezni.

A tekerés további szakasza a Nyikó mentén vezetett, ahol a forgalom elviselhető, az út állapota, a pár éve végzett aszfaltozásnak köszönhetően, még jó. Egyetlen gödrös rész a Rugonfalván átvezető út volt. Vissza fele a Betfala Udvarhely vonalon jöttünk, ahol már nagyobb volt a forgalom, de vasárnap fejében még ez is elviselhető. A forgalomnál a  a fáradsági faktorom volt nagyobb. Szépen gurult az utánfutó, de egy idő után már nagyon „húzott vissza fele”. Főleg a szembe szél és a hegymenetnél éreztem megterhelőnek. De a kis embert nem hagynám otthon, legalább jobban erősödnek a lábaim ;).

Lássuk mit mértek a kütyük:

Átlag sebesség: 19.7 km/h

Távolság 52.33 km

Aktív tekerés: 2 39’ 59”

Össz idő: 3 07’ 58”

Max pulzus: 182 (95%)

Átlag pulzus: 148 (77%)

Felhasznált kalória: 2582 Kcal

Az esti karikázás fizikája

vendante.com - fluoreszkál és vissza is veri a fényt

Csakazértis, mert sokan utálják a fizikát, csak karcolva a felszínt, ismételjük el, miért van szükség a fluoreszkáló illetve a visszatükröző felületekre, melyeket a törvény előír gyenge fényviszonyok esetére a kerékpárosoknak.

A fluoreszkálást a köznyelv olykor keveri a foszforeszkálással, ami nagy kár, mert mindkét jelenség érdekes a maga nemében, de semmiképpen sem azonosak. Jelen esetben arra van szükségünk, hogy gyenge megvilágításban (szürkület, köd), jól látható felületet alakítsunk ki magunkon. Erre valók a köznyelv által UV-színűnek nevezett anyagok, melyek amellett, hogy iszonyat rondák és giccsesek, a beeső (láthatatlan) ultraibolya hullámhosszakat a látható spektrumban verik vissza. Emiatt fényesebbnek érzékeljük, mint ahogyan a megvilágítás indokolná.  Bárki aki fotózik megmondhatja, hogy borús időben rengeteg az UV, amit ezúton lehet hasznosítani a láthatósági elemeken. Ilyen anyagok több színben is léteznek, bántó színük pont ennek a hatásnak köszönhető. Tehát nem az a cél, hogy a biciklista tetsszen az autósnak, hanem csak, hogy észrevegye. Jelentős UV sugárzás esetén jó láthatóságot biztosít, de ha bekoszolódott, akkor bizony annyit is ér.

Mivel éjjel UV sincsen, és mivel ezek az anyagok, nem foszforeszkálnak, teljes sötétben valami egyebet kell használnunk. Erre való a fényvisszaverő elem, mely a kevés beeső fényt ugyanoda veri vissza, ahonnan az jött, vagyis ha egy autó ránk világít, akkor kevés veszteséggel a teljes visszaverődést a sofőr fogja élvezni. Az ilyen cuccok, ha rálámpáznak a sötétben, szinte világítani látszanak, feltéve, ha a visszaverődési szögön belülről szemlélik. Tehát ettől még egy kivilágítatlan traktor simán elüthet. Ilyen anyagok a macskaszemek (prizmák), de a ruhába varrható vékony és hajlékony változatok is megteszik.

Jogos az az ellenvetés, hogy egy megfelelően kivilágított kerékpáron minek a fényvisszaverő cucc. Hát szerintem is fölösleges. De ha valami csuda folytán a kerékpár véletlenül begurul az árokba, mi meg kifekszünk a felezővonalra, akkor bizony nem is akkora marhaság...

Ezek után mindenki döntse el, mit vesz be a ruhatárába. A láthatósági elemek méretét egyelőre a törvény nem szabályozza, de határozottan többes számban fogalmaz, ciki lenne ha egy rendőr nyelvtanból húzna meg...

És ami a legfontosabb: az Isten szerelmére, a láthatósági elemek nem mentesítenek a lámpa használata alól. Arra ez vonatkozik:

Codul rutier 2006:

Art. 14. - în circulaţia pe drumurile publice, bicicleta trebuie să fie: (...)
d) echipata in faţă cu lumină de culoare albă sau galbenă, iar în spate cu lumină de culoare roşie şi cu cel puţin un dispozitiv fluorescent-reflectorizant, vizibil, de aceeaşi culoare;