Egy jó kis túra: a „pléhkrisztus” és a kilátó

A Székelyudvarhely – Bogárfalva – Krisztus-kilátó – Oroszhegy – Kadicsfalva útvonalú bringatúra simán belefér egy nyári délutánba. Kipróbáltuk és nem bántuk meg.

Csupán harmincöt kilométer, tényleg nem nagy dolog – egyedül a Krisztus-kilátóhoz felvezető út meredek és megerőltető, a többi egész egyszerűen élvezetes.

Délután ötkor indulás a városból – mivel jómagam most városi kisbringával járok és azzal nem lehet túrázni (az ilyet bicót sík terepre, városi közlekedésre találták ki, még váltója sincs, de nagyon szeretetreméltó), egy kölcsönjárművel mentem, kösz utólag is Grimpixnek. Az első percek (inkább talán az első félóra) így a bicajjal való ismerkedéssel telt el számomra: át kellett „hangolni” a nyerget, meg kellett szokni a kapcsolásokat, sebességeket, de hamarabb belejöttem, mint gondoltam volna.

Négyünknek nem okozott problémát kitekerni Bogárfalváig, majd a faluban balra kanyarodva már ott is voltunk a Gordon lábánál. Az volt az érzésünk, hogy a Krisztus és köztünk a távolság egyre csökken, de ugyanakkor az is, hogy egyre távolabb van – fura érzés mindenesetre. A hegynek nekivágni már nagyobb kihívás – s nem is a meredek terep volt az, ami nehézséget okozott, hanem a rengeteg frissen leszórt kavics és kőtörmelék. Sima vagy már összerázódott földúton fel lehetett volna nyomni, de a mozgó kavicstömegen minduntalan meg kellett állni, a kövek pattantak ki a kerekek alól, nem tudtak „kapaszkodni” a bicók. Grimpix-szel előre mentünk, Boti és Zsuzsa utánunk jöttek – nemcsak ők vagy én, de a túrák terén négyünk közül a legtapasztaltabbnak számító Grrimpix is többször kénytelen volt megállni és tolni a bringát kifele. A gázkitermelőhöz kiérve (ez alig pár száz méterre van a kilátótól) tartjuk az első pihenőt, majd onnan ismét nekivágunk, a közben szemerkélő vékony eső még jól is jön.

Grimpix tud egy rövidebb, de bicajjal járhatatlan utat a fémszoborhoz – balra térünk az eddigi útról egy földútra, majd onnan erőből neki a hegynek egy szűk, köves ösvényen, fák között – igaz, alig tíz perc alatt fent is vagyunk, megcsillan a szobor feje a napfényben.

Fotózkodás, felkapaszkodás a szobor „gyomrába”, aztán tekerés tovább. És most jött a túra legszebb, legélvezhetőbb, legkellemesebb része: az erdő szélén levő földúton átkarikázni az oroszhegyi kilátóhoz. Ez kábé négy kilométer, valósággal jólesik a biciklinek is a kavicsos úton való kínlódás után. Kilátóba fel, kinézés, hajtás tovább.

Beereszkedés Oroszhegybe. És itt megint előjött a kavics-gond: a hűvös erdőbe betérve az úton megint nagyon kellett vigyázni. Jó, érthető, hogy a kavicsok az esők és a kocsik általi megjárás után a földbe nyomódnak és ettől stabilabb, járhatóbb lesz majd, de most bicajjal végigereszkedni rajta nem valami jó. Kezeid a fékeken, lavírozol, cselezel, technikázol, mint a fociban, hogy el ne veszítsd az egyensúlyodat, s – bármennyire hihetetlen, hogy ez leereszkedésnél történik – néha megállsz. Aztán a homokbányához beérve már minden jó, egy visszafogott köpésnyire van a település, gyümölcsöskertek mellett süvítünk a szilvapálinka szülőföldjén.

Ásványvíz a vegyesüzletből, Grimpix gyorsan belsőt cserél – valahol összeszedett egy tüskét a gumija – aztán laza hazaereszkedés. Az Oroszhegyből való beereszkedés is nagyon kellemes: nem kell gyorsan menni, ráhajtani, csak élvezni a gurulást.

Fél kilencre itthon, harmincöt változatos kilométert megtéve, ami simán belefért egy hétköznap délutánjába.

  

Bike route 1691374 - powered by Bikemap