2012. augusztus 31., péntek

De biztonságos-e?

Ez a "de biztonságos-e?" az egyik leggyakrabban előforduló kérdés, amit az elmúlt másfél évben nekem szegeztek. Talán csak a "de mennyibe kerül?" volt gyakoribb. Ebből lehet azt is érteni, hogy a biztonságot meg kell fizetni, de nem feltétlenül ezt akarom üzenni. Na de miről is van szó?

1. Gyerekutánfutó

Tavaly tavasszal vettük, azóta rengetegen mondták azt, hogy "mi is nézegettük, de aztán elvetettük az ötletet, mert nem tűnt elég biztonságosnak". Persze, az ember mindent megtesz a gyereke biztonságáért (és a saját maga kényelméért), még a bringázásról is lemond egy "biztonságos" autó érdekében. Nálunk pont az volt a lényeg, hogy le akartam mondani az autóról, ezért kellett megoldani a gyerekszállítás problémáját.

Vettünk előbb egy bicikliülést. Nem szerettem. Nagyon instabillá vált tőle a bringa, magasan volt a súlypont. Mindig ki kellett venni a gyereket parkolás előtt, majd visszarakni parkolás után. Ha megálltam egy boltnál öt percre és a gyerek aludt az ülésben, akkor fel kellett ébresztenem, ki kellett emelnem, majd vásárlás után visszaraknom, bekötnöm. Többször megtörtént, köves-poros úton állomásozva, hogy én fogtam egy kézzel a kormányt, a hátsó kerék azonban kicsúszott, és csak a szerencsén múlott, hogy kifogtam idejében a bringát, nem csattant a gyerek.

Aztán jött az utánfutó. Teljesen más élet. Húsz kilóval többet kell húzni, de sokkal stabilabb, sokkal biztonságosabbnak tűnik. Nagyon szépen megfekszi az aszfaltot, és még akkor is ragaszkodik hozzá, ha az előtte levő bicikli felborul. Velünk történt már meg, hogy a Kossuthon egy köcsög G4S pénzszállító autó rosszul parkolt fent a járdán, és én lerepültem a kerékpárról, át a kormányon, de az utánfutóban a gyereknek nem lett semmi baja. Na de nem minden gyerekutánfutó ilyen, és azt sem tudom, hogy melyikek ilyenek és melyikek nem. Mi eredetileg egy olcsóbb utánfutót szerettünk volna venni, valami gagyi turkálósat, de hónapokig kerestük, és nem találtunk. Akkor megvettük ezt, vadi újan, drágán, de nem bántuk meg. Nagyon ésszerűen van minden kitalálva rajta, és száz százalékosan biztonságosnak tűnik. Nem merném azt mondani, hogy az, de annak tűnik. Olyan merevítése van a vászon alatt, ami a versenyautókéra emlékeztet, és a gyereket egy ötpontos biztonsági övvel kell bekötni. Az biztos, ha Godzilla belerúg az utánfutóba, akkor az egyben fog repülni, és a gyerek nem esik ki a labdából.



A legtöbben azt kérdik: az autók nem taposnak el? Hát nem. Sőt, sokkal jobban odafigyelnek. Hogy a narancssárga zászlócska teszi-e ezt, vagy csak a guruló széles zöld doboz látványa, nem tudom, de tény az, hogy utánfutóval még egyszer sem nyomtak le az útról, míg azelőtt elég gyakran megesett. Az autók sokkal könnyebb szívvel lassítanak mögöttünk, mióta megvan a futó, sokkal figyelmesebbek, mikor elhaladnak mellettünk, és a sofőrök is sokkal kedvesebbek, sokan integetnek vagy mosolyognak ránk. A kamionosok pedig sokkal szélesebb ívben kerülnek ki.

Ne értsetek félre, nem akarom azt mondani, hogy az utánfutó biztonságosabb, mintha a gyereket otthon hagynátok. Az üzenetem úgy szól inkább, hogy nem annyira nyakig tejföl ez a földi élet, hogy megérje félni a haláltól, egy jó családi bringázás pedig többet ér száz családi autókázásnál.



Még akartam írni a trike biztonságáról is, de ez elég hosszasra sikerült, ezért azt elhalasztom következő alkalomra.

O O O

Technikai részletek, mert biztos van, akit érdekelnek: az általunk használt utánfutó egy Croozer Kid for 2, a csíki Kerékvár a romániai forgalmazójuk. Mi valami 17 milláért vettük a tavaly tavasszal, amiből tényleg dácsiát lehet már venni, de másfél év után valahogy jobban örülök, hogy nem dácsiát vettünk. Két gyerek fér el benne, vagy egy gyerek és egy tizenöt kilós dinnye. A láda sör nehezen fér el a gyerek mellett, de hátul van egy akkora csomagtartó, hogy a sátor és a hálózsákok mellé még be lehet gyömöszölni vagy tíz üveg sört. Az utánfutót át lehet alakítani egy mozgással babakocsivá, sőt szaladós babakocsivá (ami nekem viccesnek tűnik, de szerintem csak azért, mert székely paraszti szemmel nézve a cél nélkül szaladó emberek is viccesnek tűnnek (itt azt is el kell mondanom, hogy a vicces emberek szimpatikusabbak számomra, mint a komolyak)). Más utánfutót nem próbáltunk, de tény az, hogy amiket láttunk itt a környéken szaladgálni, mind gagyibbnak tűntek a Croozer-nél, és kevésbé biztonságosnak, de nem annyira, hogy féljek beleültetni a gyerekem. Másképp fogalmazva, annyira gyenge gyerekutánfutót még nem láttam, hogy ne merjem használni.


2012. augusztus 24., péntek

Ütközz okosan…

Szokni kell a körforgalmat – néha pedig nem árt oktatni azokat, akik nem értik, hogy hogy működik. Már csak azért, hogy ne menjenek beléd. Szinte megjártam.
Hétköznap délután, lazán tekerek a színháztól a központ felé, jön a körforgalom – mennék bele, de balról belekanyarodott előttem egy autó, értelemszerűen megállok, várok. Azazhogy várnék. A mögöttem haladó középkorú úriember (jó, ezen lehetne most vitatkozni, ne tegyük…) azonban nem várt. Jött. Nekem. Lassan, de kitartóan nyomult, illetve nyomott volna bele a körforgalomban. Hátranéztem, ránéztem, benéztem, ő vissza. Ő is benézett engem, mert közben autójának a jobb első kereke masszívan belenyomult a biciklimbe, alig tudtam lekapni a bal lábamat a pedálról. Leugrottam a bicikliről, amin a nyomáson kívül más baj látszólag nem történt, kértem, hogy szálljon ki, beszéljük meg, mert ez így nem jó. Eleinte hadonászott a kocsijában, mint piaci tollas a forgószélben, majd intette, hogy félrehúz, beszéljük meg. Megtettük. Azzal kezdte, hogy „Neked vót elsőbbséged, há mé nem mentél?” Mondtam, pont azért, mert nem volt elsőbbségem, ezért álltam meg, te pedig nemes egyszerűséggel belémhajtottál, nem tartottad be a követési távolságot. Szerencsére lenyugodott, mert a kocsiban véghezvitt hadonászása picit engem is felvadított, de lenyugtattam magam, maradjunk a Beszéljük meg civilizáltan!-stílusnál, ne lássanak ordibálni az utcán, mert az ciki. Jó, ciki vagy nem ciki, néha ez is előfordul. Nem vagyok büszke rá én sem, csak olyankor kijövök a sodromból, amikor mosolyogva megjegyzek valamit egy sofőrnek („Nekem volt elsőbbségem!”, „Vigyázz az ajtónyitással!”, „Ne lépj elém!”, stb.), ő pedig idegesen szól vissza, felsőbbrendűségéből kifolyólagosan, s olyankor belőlem is kifolyik. Picit én is felnyomom a hangerőt s nem válogatom a szavakat. Visszatérve az estre, meggyőztem az illetőt, nem vitatkozott, igazat adott nekem. Meg is kérdezte, hogy a bringának lett-e baja, mondtam, nem, kezet fogtunk, elrobogott. Amikor visszaültem a bicóra, észrevettem, hogy valami mégsem jó a pedáloknál, nem ezt szoktam meg. Kontraféknél nagyot kattan, valami baj van… Nem álltam meg a szerelőig. Ott viszont már láttam, hogy gond azért akadt – a hátsó kerék mozgott, a golyóskosár megrongálódott, a szerelő kerek-perec megmondta, hogy ezt szét kell szedni, hagyjam is ott a járgányt. Meg azt is mondta, hogy ilyenkor nem árt feljegyezni a rendszámot, telefonszámot kérni az illetőtől, mert ezt a kárt ő kéne kifizesse. A javítás ára végül nem volt horribilis összeg, mindössze 13 lejbe került, de hát akkor is… Tanulópénz.

2012. augusztus 14., kedd

Dirt on Fire 2

*wow*
 
 *klick*

 Ez a te helyed lehetett volna. 
Ha lemaradtál akkor >>katt<< a képriportra.

2012. augusztus 10., péntek

Székelyföld Kerékpáros Körverseny

Ha a hétvégén a környéken kószálunk könnyen belebotolhatunk a Székelyföld Kerékpáros körverseny valamelyik szakaszába. Hogy hol számíthatunk útlezárásra vagy hova érdemes kiállni biztatni a versenyzőket megtudhatjuk a rendezvény honlapjáról, de ugyanitt olvashatjuk a  megkülönböztető színű mezek jelentését és az idén nevezett csapatok névsorát is. Hajrá.
>>KATT<<

2012. augusztus 3., péntek

Hargita: egyik oldalon fel, a másikon le


„eztmégidénnyáronmegkellcsinálni” listámból csemegézve próbáltam a múlt vasárnapi programot összedobni, amikor arra gondoltam hogy a nemrég elkészült via ferreata kipróbálása és egy hargitai biciklizés megtenné. Egy ideje ott motoszkál bennem ez a kör, hogy a Hargita egyik oldalán fel, a másikon le, majd haza.  Összekötve a mászkálást és a bringázást két dolgot is kipipálhatok.
Zsuzsával még nem feltétlenül álltunk készen fizikailag egy ilyen túrára, de most volt egy szabad vasárnap, amit ki kellett használni. Szokásos készülődés és pepecselés mellett délre sikerült elindulni. A túrát Ivó fele kezdtük meg, annak ellenére, hogy tudtuk a hargitai eltérőtől  rossz az út felfele. A hatalmas kövek meglehetősen nehezítik a felfele tekerést, de arra gondoltunk, fáradtan könnyebb lesz ereszkedni a szentegyházi oldalon. Harminc egynéhány kilóméter a Hargita aljáig,az izmaink nem csak bemelegedtek, de el is fáradtunk. Első pihenőnk a hargitai eltérőnél volt, úgy terveztük, innen  három kilóméterenként tartunk egy pihenőt, az utolsó hármast megdobjuk még eggyel s fent is vagyunk. Az első hármast még tudtuk tartani, de a másodiknál félúton elkezdett porozni az eső. Szép nagy cseppekben hűtötte a kimelegedett izmainkat. Nem számoltuk a kilómétert hajtottunk, hogy mihamarabb elérjük a forrást, s meghúzódjunk a fedele alatt. A forrás fölé épített tetőszerkezet nyújtott menedéket az eső elől. Természetesen a hidegtől ez sem védett. Megettük az otthonról hozott szendvicset. Vasárnapi kenyér lévén nem volt túl friss, így nyögve nyelősen csúszott,  a forrásból merített friss vízzel bőven öblögettük lefele. Aztán jöhetett egy kis vacogás és szurkolás, hogy elálljon az eső. Ahogy elzárták a csapot, tekerni kezdtünk. Nem érdekelt hol tartok a három kilóméteres tervben, csak tekerni akartam, hogy ne fázzak. A Súgó panzióig meg sem álltunk. A nap meleg sugarai és az áfonyás palacsinta újra visszacsalta a mosolyt az arcunkra. Hiába teltünk fel energiával a via ferratát sajnos ki kellett hagyjuk az időcsúszás és a vizes sziklafal miatt. Ugyancsak a panzió napsütötte teraszán találkoztunk egy sorstárssal, aki Szereda felölről jött és arra is ment. Az eső őt sem kímélte.
Nagyjából megszárítkozva, mosolygósan buktunk alá a hegy túlsó lejáratán és ereszkedtünk a szentegyházi aszfaltozott útig. Innen már csak egy jó pörgetés volt a maradék kb. 25 kilóméter hazáig. A nap végére alulról megsúroltuk a 80 kilóméteres teljesítmény, aminek komoly nyoma volt tompor tájékon is.

Jó kis túra volt, emelkedőkkel, ereszkedőkkel sima és erdei utakkal. Nyaranta legalább egy ilyen kört megérdemel a Hargita. Idénre kipipálva... bár a via ferrata...  

Mit mutatnak a számok:

Megtett táv: 79.27 km
Tekeréssel töltött idő: 4:44:16
Teljes idő: 6:50:38
Átlag sebesség: 16.6 km/h
Max pulzus: 201 (105%)
Átlag pulzus: 140 (73%)