Hargita: egyik oldalon fel, a másikon le

„eztmégidénnyáronmegkellcsinálni” listámból csemegézve próbáltam a múlt vasárnapi programot összedobni, amikor arra gondoltam hogy a nemrég elkészült via ferreata kipróbálása és egy hargitai biciklizés megtenné. Egy ideje ott motoszkál bennem ez a kör, hogy a Hargita egyik oldalán fel, a másikon le, majd haza.  Összekötve a mászkálást és a bringázást két dolgot is kipipálhatok.

Zsuzsával még nem feltétlenül álltunk készen fizikailag egy ilyen túrára, de most volt egy szabad vasárnap, amit ki kellett használni. Szokásos készülődés és pepecselés mellett délre sikerült elindulni. A túrát Ivó fele kezdtük meg, annak ellenére, hogy tudtuk a hargitai eltérőtől  rossz az út felfele. A hatalmas kövek meglehetősen nehezítik a felfele tekerést, de arra gondoltunk, fáradtan könnyebb lesz ereszkedni a szentegyházi oldalon. Harminc egynéhány kilóméter a Hargita aljáig,az izmaink nem csak bemelegedtek, de el is fáradtunk. Első pihenőnk a hargitai eltérőnél volt, úgy terveztük, innen  három kilóméterenként tartunk egy pihenőt, az utolsó hármast megdobjuk még eggyel s fent is vagyunk. Az első hármast még tudtuk tartani, de a másodiknál félúton elkezdett porozni az eső. Szép nagy cseppekben hűtötte a kimelegedett izmainkat. Nem számoltuk a kilómétert hajtottunk, hogy mihamarabb elérjük a forrást, s meghúzódjunk a fedele alatt. A forrás fölé épített tetőszerkezet nyújtott menedéket az eső elől. Természetesen a hidegtől ez sem védett. Megettük az otthonról hozott szendvicset. Vasárnapi kenyér lévén nem volt túl friss, így nyögve nyelősen csúszott,  a forrásból merített friss vízzel bőven öblögettük lefele. Aztán jöhetett egy kis vacogás és szurkolás, hogy elálljon az eső. Ahogy elzárták a csapot, tekerni kezdtünk. Nem érdekelt hol tartok a három kilóméteres tervben, csak tekerni akartam, hogy ne fázzak. A Súgó panzióig meg sem álltunk. A nap meleg sugarai és az áfonyás palacsinta újra visszacsalta a mosolyt az arcunkra. Hiába teltünk fel energiával a via ferratát sajnos ki kellett hagyjuk az időcsúszás és a vizes sziklafal miatt. Ugyancsak a panzió napsütötte teraszán találkoztunk egy sorstárssal, aki Szereda felölről jött és arra is ment. Az eső őt sem kímélte.

Nagyjából megszárítkozva, mosolygósan buktunk alá a hegy túlsó lejáratán és ereszkedtünk a szentegyházi aszfaltozott útig. Innen már csak egy jó pörgetés volt a maradék kb. 25 kilóméter hazáig. A nap végére alulról megsúroltuk a 80 kilóméteres teljesítmény, aminek komoly nyoma volt tompor tájékon is.

Jó kis túra volt, emelkedőkkel, ereszkedőkkel sima és erdei utakkal. Nyaranta legalább egy ilyen kört megérdemel a Hargita. Idénre kipipálva... bár a via ferrata...  

Mit mutatnak a számok:

Megtett táv: 79.27 km

Tekeréssel töltött idő: 4:44:16
Teljes idő: 6:50:38

Átlag sebesség: 16.6 km/h
Max pulzus: 201 (105%)
Átlag pulzus: 140 (73%)