Lopják a bicómat!

Hollandiában egyszer ellopták a biciklijeinket, a kollégium folyosójáról. De mi is úgy vettük, hogy tudtuk, hogy lopottak. Itthon a lépcsőházból vagy a kocsma előtt lopnak leggyakrabban bringát. Lopottbringa-sztori.

Hollandiai tartózkodásom alatt egyszer ellopták a biciklijeinket – a barátnőmnél voltam a koleszban, kocsmázás után éjszaka a bringákat felvittük lifttel az emeletre, betoltuk a tartóba. S még lett volna egy fontos pillanat, de azt kihagytuk. Le kellett volna zárni. Igen, ott is. A folyosó végén buli volt, de mi abba már nem kapcsolódtunk bele, aludtunk inkább, reggel utunk volt. Bicajjal.

Reggel kétségbeesve jött be a folyosóról a barátnőm. „Zoli, ellopták a bicajokat!” Hát igen… Elkövettük azt a hibát, hogy nem zártuk le a tárolóban, ezt szívtuk meg. Két bulizó pedig köszönte szépen. Bármennyire is korrekt ország Hollandia, a bicajlopás mindig virágzik. 

Kezdjük azzal, hogy az ellopott bringák is lopottak voltak – mi is tudtuk, lopott bicajt veszünk. Akkori (2004-2005-ben) statisztikák csak Amszterdamban évente 80–100 ezer biciklit loptak el. Főleg a vonatállomások körül az ember minduntalan beleütközik elég gyanús külsejű emberekbe, akik a „Fiets! Fiets!" szóval szólítanak meg. A fiets annyit tesz, mint kerékpár, és igen olcsón, mindössze, 10 euróért kínálják darabját. Persze többségük viharvert, kopott, lerobbant, régi járgány, s szinte mind lopottak A biciklitolvajlást és árulást végző szaki – ahogy itt mondják: a junkie – mindig szürkületkor kezd „dolgozni". Akkoriban a lopások korlátozására néha rendőrök öltöztek be junkie-nak, tőrbe csalni a lopott bringát vásárlókat, akiket aztán pár száz euróra büntetnek meg. Azonban ha óvatosak és okosak vagyunk, ezt is megoldhatjuk: háromszor (mint a mesében!) meg kell kérdezni az illetőt, hogy rendőr vagy-e. Ugyanis a harmadikra köteles megmondani, hogy igen – már amennyiben az! Ennyit a rendőr otteni becsületéről, becsületességéről. 

Van ám itt sajátos tolvajbecsület is: sok olyan bicikliparkolót látni, amelyben a jó minőségű, nem ritkán 25–30 euróba kerülő lakatos bringalezárók gazdátlanul, de zárva csüngenek a csövön – a tolvaj csak a kerékpárt viszi el, a lakat marad, mert adott esetben többet ér, mint maga a bringa. Az adásvétel általában úgy történik, hogy ha kimondod a „Bike for ten euro!" (Kerekpár tíz euróért!) mondatocskát, és ellenőrzöd „nem rendőrségét" az illetőnek, már nyélbe is ütötted az üzletet: a junkie beteszi a parkolóba, majd miután észrevétlenül átadtad a tízest, felpattansz rá és elhajtasz. Jó tudni azt is, hogy csak azt a bicajt érdemes megvenni, amellyel láttad menni a junkie-t: ha áll vele, akkor valamilyen baja van a járgánynak (nem működő fék, leereszkedett kerék). Egy üzleti használt bicikli kb. 70–80 eurót kóstált akkoriban, az újak pedig száznál kezdődtek. Azonban a junkie-bringának is megvan a maga kockázata: ha nem vigyázol, másnap este már lehet, hogy a tiedet kínálják eladásra... Lehet, hogy éppen neked.

Na, ezt jártuk meg mi akkor. A barátnőm lezárója rajta volt a bringáján, azt 23 euróért vettük üzletben – sokkal jobban sajnáltuk, mint a tíz eurós lopott bicót, ugyanis másnap - habár megapasztotta a havi kasszát - kénytelenek voltunk venni egyet-egyet. Nem újat. Lopottat.