Narancsország, narancsbicó

Nem véletlenül járok narancssárga bringával. Története van. Amúgy meg szép szín.

Hollandia… Fapapucs, sajt, tulipán, szélmalom. És persze bicikli – több van belőle az országban, mint ember.

Nekünk csak egy volt öcsémmel, egy zöld Pegasunk, azon megtanultunk, aztán sutba dobtuk – különösebben nem érdekelt sem középiskolában, sem később. Aztán amikor a sors úgy hozta, hogy 28 éves fejjel kikerültem Hollandiába, akkor felültem ott egyre, mert muszáj volt. S azóta sem szálltam le.

Mint tudjuk, a hollandok mindig jókedvűek – talán ez a legfeltűnőbb bennük, s a kelet-európaiaktól vagy még a nyugatiaktól is legfőképp ez különbözteti meg őket. Egyszerűen nem stresszelnek, és mindenre ráérnek. Nem is tizedeli úgy őket az agyvérzés vagy a szívinfarktus, mint bennünket, magyarokat, akiknek – mint köztudott – még arra sincs időnk, hogy meghaljunk. Finom ételeik, a szeszélyes időjárás és az állandó sportolás erős, szívós emberekké tette a hollandokat, a hajdani tengerészeket. Bicikliznek, de ezt is nyugodtan: egy-egy téren összevissza megy mindenki, de érdekes módon senki sem ütközik. És lopják is a kerékpárokat. Mosolyogva.

A több mint 16 milliós lélekszámú országban az egy főre eső kerékpárok száma meghaladja az egyet. Hollandiában nap mint nap 1,2 millióan mennek biciklivel dolgozni, ez a szám az alkalmazottak közel egynegyedét jelenti. S talán még többen iskolába. Nem ritka az a látvány sem, hogy öltönyös, aktatáskás menedzser eurótízezreket érő luxusautója helyett kopott biciklire pattan, és azzal megy be munkahelyére.

(fotó: a Groningeni Egyetem előtt, 2004 szeptemberében)

Én Groningen városába jártam egyetemre – s egyik reggel nem kis meglepetésemre szolgált, amikor az egyetem rektorát pillantottam meg magma mellett, amint lezárja a bicót a tárolóban. Természetesen öltöny, nagykabát, miegymás, de a lényeg a bicikli volt, aminél kevés viharvertebb, kopottabb járgányt láttam. Mert ott nem az a lényeg, mert nem szégyen biciklizni, hanem egyenesen menő. A ami talán még fontosabb: az autósok nem tekintik a kerékpárosokat a közlekedés páriáinak. Sőt mindig nekik van elsőbbségük.

Természetesen a környezet is közrejátszott abban, hogy a hollandok ilyen fejlett kerékpárkultúrát alakítsanak ki: az ország területe száz százalékban síkság, némely részek a tengerszint alatt vannak. A csatornákkal és aszfaltutakkal felosztott kis mezők a levegőből igen érdekes képet mutatnak, a nagyobb városok központjai pedig tele vannak parkoló bringák ezreivel: lámpavashoz, csatornakorláthoz kötve, vagy csak egyszerűen a földre dobva. 

 Amszterdam, Prinsjegracht – még a hídon is bicajok vannak

A kerékpár nagyon hasznos találmány: viszonylag gyorsan lehet haladni vele, abszolút környezetbarát, és emellett erősíti lábaidat. Tudja ezt minden holland. És nemcsak.